A múlt árnyékai a jelen intimitásában: Hogyan formálják kora gyermekkori kötődési sérüléseink felnőttkori kapcsolatainkat?
Gyakran tapasztaljuk, hogy párkapcsolati konfliktusainkban olyan heves érzelmi reakciók jelennek meg, mint a bénító szorongás, a hirtelen távolságtartás vagy a dühkitörések. A pszichológiai kutatások szerint ezek a dinamikák sokszor a kora gyermekkori kötődési tapasztalatainkban gyökereznek.
John Bowlby (1982) evolúciós alapú kötődéselmélete szerint a csecsemő és az elsődleges gondozó (legtöbbször anya) közötti korai interakciók alapvető mintázatokat, úgynevezett belső munkamodelleket hoznak létre, amik rögzítik, hogy megbízhatóak, elérhetőek-e mások, ha szükségünk van rájuk, és szerethetőek, értékesek vagyunk-e önmagunkban. Amikor az anya nem reagál eléggé érzékenyen a csecsemő szükségleteire, vagy a gyermek elhanyagolást, bántalmazást, kiszámíthatatlanságot él át, kötődési sérülések keletkeznek. Mary Ainsworth és munkatársai (1978) szerint a nem biztonságosan kötődő gyermekek viselkedése eltér a biztonságosan kötődő társaikétó, amikor fenyegetve érzik magukat, vagy ha édesanyjuktól elválasztják őket. Cindy Hazan és Phillip Shaver (1987) szerint a felnőttkori romantikus szerelem lényegében ugyanazt a kötődési rendszert aktiválja, mint a szülő-gyermek kapcsolat. A kötődési sérüléseknek a felnőtt kapcsolatokban két fő jellemzője van: a szorongás és az elkerülés (Brennan et al., 1998; Mikulincer & Shaver, 2016). E két dimenzió alapján különböző kötődési stílusokat különböztetünk meg:
Ahol a korai gondozói jelenlét kiszámíthatatlan volt, hol elérhető, hol elutasító, ott a gyermek szorongóvá válik, fél, hogy elveszíti édesanyját, görcsösen ragaszkodik hozzá. Felnőttként ez a típus állandó visszaigazolást keres, folyamatosan a társa közelében szeretne lenni, fokozottan éber az elutasításra utaló legapróbb jelekre is, és rettentően fél az elhagyatottságtól, miközben kapcsolata miatt gyakran köt kompromisszumot, mivel alapvető igényei nem elégülnek ki (Hazan & Shaver, 1987; Mikulincer & Shaver, 2016).
Ha a gyermek érzelmi szükségleteire következetes elutasítás vagy ridegség volt a válasz a szülő részéről, akkor hamar megtanulta, hogy a túlélés záloga az önállóság és az igények elfojtása. Felnőttként az ilyen személy kényelmetlenséget érez az érzelmi intimitással, elköteleződéssel szemben, sokszor saját függetlenségét hangoztatja (pl. „nekem senkire sincs szükségem”), és konfliktus esetén gyakran elzárkózik a másik féltől (Mikulincer & Shaver, 2016).
A legsúlyosabb korai traumák (bántalmazás, súlyos elhanyagolás) dezorganizált kötődéshez vezetnek, mivel gyermekkorban a kötődési személy egyszerre jelentette a menedéket és a veszély forrását. Felnőttként az ilyen kötődésű személy vágyik az intimitásra, de amint valaki közel kerül hozzá, rettegni kezd tőle, ami kaotikus, se-veled-se-nélküled dinamikákhoz vezet (Main & Solomon, 1990).
Gyakori, hogy a szorongó és az elkerülő kötődésű emberek egymásra találnak, megalkotva az úgynevezett üldöző–távolságtartó dinamikát (Mikulincer & Shaver, 2016). Ez abban nyilvánul meg, hogy amikor a feszültség nő, a szorongó fél még inkább közeledni próbál és követeli a figyelmet, amire az elkerülő fél visszahúzódással, távolságtartással reagál. A távolodás megerősíti a szorongó fél elhagyatottsági félelmét, miközben az elkerülő fél úgy érzi, megfullad, és ezzel megerősítésre kerülnek mindkettejük kora gyermekkori negatív tapasztalatai.
A kötődési sérülés azonban nem egy életre szól. Bár a munkamodellek stabilak, korántsem megváltoztathatatlanok, az ember képes úgynevezett szerzett biztonságos kötődést kialakítani (Siegel, 2012). Egy stabil, biztonságosan kötődő partnerrel való tartós együttélés vagy a párterápia hatékonyan képes átírni a korábbi mintázatokat. A kapcsolati sebek ugyanis kapcsolatban keletkeznek, és kapcsolatban is gyógyulnak...
Ainsworth, M. D. S., Blehar, M. C., Waters, E., & Wall, S. (1978). Patterns of attachment: A psychological study of the strange situation. Lawrence Erlbaum.
Bowlby, J. (1982). Attachment and loss: Vol. 1. Attachment (2nd ed.). Basic Books. (Eredeti mű megjelent: 1969)
Bowlby, J. (1988). A secure base: Parent-child attachment and healthy human development. Basic Books.
Brennan, K. A., Clark, C. L., & Shaver, P. R. (1998). Self-report measurement of adult attachment: An integrative overview. In J. A. Simpson & W. S. Rholes (Eds.), Attachment theory and close relationships (pp. 46–76). Guilford Press.
Hazan, C., & Shaver, P. (1987). Romantic love conceptualized as an attachment process. Journal of Personality and Social Psychology, 52(3), 511–524. https://doi.org/10.1037/0022-3514.52.3.511
Johnson, S. M. (2004). The practice of emotionally focused couple therapy: Creating connection (2nd ed.). Brunner-Routledge.
Main, M., & Solomon, J. (1990). Procedures for identifying infants as disorganized/disoriented during the Ainsworth Strange Situation. In M. T. Greenberg, D. Cicchetti, & E. M. Cummings (Eds.), Attachment in the preschool years: Theory, research, and intervention (pp. 121–160). University of Chicago Press.
Mikulincer, M., & Shaver, P. R. (2016). Attachment in adulthood: Structure, dynamics, and change (2nd ed.). Guilford Press.
Siegel, D. J. (2012). The developing mind: How relationships and the brain interact to shape who we are (2nd ed.). Guilford Press.