Miért félünk az ismeretlentől, és mit tanultunk róla gyerekként?
A fejlődéslélektani megközelítés szerint a bizonytalansággal való megbirkózás alapjait az elsődleges gondozóval (anyával) kialakított kötődési minta fekteti le (Bowlby, 1982). A válaszkész, érzelmileg elérhető szülő jelenléte stabil „biztonságos bázist” teremt, ahonnan a gyermek bátran felfedezheti a még ismeretlen, kiszámíthatatlan környezetet. Ezzel szemben a bizonytalan kötődési stílusok, különösen a szorongó-ambivalens mintázat, közvetlen összefüggést mutatnak a felnőttkori alacsony bizonytalanságtűréssel (Wright et al., 2017). Ha a gondozó reakciói következetlenek (hol elárasztóan szeretetteljesek, hol elutasítóak), a gyermek megtanulja, hogy a világ alapvetően megbízhatatlan. Ennek eredményeként a jövőbeli bizonytalanság nem pusztán megoldandó feladatként, hanem azonnali veszélyforrásként kódolódik.
A szülői viselkedés két módon is formálhatja a bizonytalanságtűrést. Amikor a szülő megelőző jelleggel elhárít minden akadályt és frusztrációt, megfosztja a gyermeket attól a tapasztalattól, hogy képes egyedül megbirkózni az ismeretlen helyzetekkel (Chorpita & Barlow, 1998). Ez a viselkedési minta közvetve azt az üzenetet közvetíti: „A világ veszélyes, te pedig egyedül képtelen vagy kezelni.” Felnőttkorban ez gyakran túlzott információkeresésben, döntésképtelenségben vagy elkerülő viselkedésben csapódik le. Emellett a szülők saját bizonytalanságra adott reakcióit a gyermek szociális tanulás útján észrevétlenül is megtanulja (Bandura, 1977). Ha a gyermek azt látja, hogy a váratlan fordulatok pánikot és katasztrofizálást váltanak ki a felnőttekből, maga is fenyegetésként kezdi értelmezni a kontroll hiányát.
A krónikus gyermekkori stressz (pl. szülői elhanyagolás, bántalmazás vagy a családi környezet kaotikussága) fiziológiai szinten is átformálja a stresszválasz-rendszert. A neurobiológiai kutatások alátámasztják, hogy a tartós kiszámíthatatlanság hiperaktívvá teszi a fenyegetésdetektáló hálózatokat, így az érintettek felnőttként minden kétértelmű ingerre vészreakcióval válaszolnak (McLaughlin et al., 2014).
A korai tapasztalatok tehát mélyen befolyásolják, hogy az ismeretlent izgalmas lehetőségként vagy fenyegető katasztrófaként éljük meg. A jó hír az, hogy a bizonytalanságtűrés nem örökre szóló személyiségvonás, célzott önismereti munkával és pszichoterápiás keretek között, a korai sémák átdolgozásával a kapacitás felnőttkorban is jelentősen fejleszthető.
Bandura, A. (1977). Social learning theory. Prentice-Hall.
Bowlby, J. (1982). Attachment and loss: Vol. 1. Attachment (2. kiad.). Basic Books.
Chorpita, B. F., & Barlow, D. H. (1998). The development of anxiety: The role of control in the early environment. Psychological Bulletin, 124(1), 3–21. https://doi.org/10.1037/0033-2909.124.1.3
McLaughlin, K. A., Sheridan, M. A., & Lambert, H. K. (2014). Childhood adversity and neural development: Deprivation and threat as distinct dimensions of early experience. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 47, 578–591. https://doi.org/10.1016/j.neubiorev.2014.10.012
Wright, K. D., Lebell, M. A., & Carleton, R. N. (2017). Intolerance of uncertainty, anxiety sensitivity, health anxiety, and obsession-compulsion: How are they linked with attachment styles? Information, 8(3), 74. https://doi.org/10.3390/info8030074